Új szabályozások 2016-ban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal számos változtatást eszközöl majd 2016-ra, de ebből most talán a legfontosabb, ami a számlázó programokat érinti.

Ez a következőt jelenti:

A korábbiakhoz képest új előírás, hogy 2016. január 1-jétől minden számlázó programnak rendelkeznie kell egy olyan önálló, de a programba beépített, adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás elnevezésü funkcióval, amelynek elindításával adatexport végezhető

(forrás: NAV hivatalos oldala)

 A ModuPro szoftver az adminisztrációs tevékenységek nagy százalékát lefedi, amellyel egy vállalkozás bármikor is találkozhat müködése során így ezek közt van a számlázás is. Cégünk már felkészült a vállalkozások támogatására azzal, hogy a 2016-os jogszabályi módosításnak a program megfeleljen.

Azon ügyfeleink, akik követési szerződéssel* rendelkeznek adott időszakra, a frissítést természetesen a szerződéses kereten belül díjmentesen megkapják.

(amennyiben az nem biztos abban, hogy az Ön gépén a megfelelő verzió fut, kérjük keresse meg munkatársunkat és érdeklődjön a frissítés lehetőségéről)

*külön kérhető szolgáltatás, mely keretein belül programjának esetleges javítását, egyéni igényeinek kielégítését is vállaljuk díjmentesen vagy kedvezőbb árakon. További információért lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal

(A változtatás részletes leírását a Magyar Közlönyben IDE kattintva tekintheti meg.)



Vissza

Friss hírek

2017 Januártól sem kötelező a pénztárgép

2016-11-03

Új szabályozások 2016-ban

2015-09-17

Megoldás a papírmunka helyett

2015-08-10